Hogyan veszíthetnél
Az élet csatamezején,
Ha már jól ismered
A benned lakozó valót:
Szíved törekvés-sírását.

A király és a kard

Egy nagy indiai király a Gangeszen csónakázott. Ő és a kísérői látták, hogy valaki úszik mögöttük. Troilanga Szvámí, a spirituális mester volt az. Úgy egy óra múlva Troilanga Szvámí mosolyogva odaúszott hozzájuk, így hát besegítették a csónakba. Aki ott volt, mindenki ismerte, tisztelte és szerette őt. A király is örült a találkozásnak, mert ő is a csodálója volt.
A király oldalán lógott egy kard. Troilanga Szvámí elvette, nézegette, és mint egy gyermek, elkezdett vele játszani. Azután egyszer csak fogta, és bedobta a Gangeszba. A király haragra gerjedt. Ezt a kardot hősiességéért és vitézi érdemeiért kapta. Mérges volt, hogy ilyen értékes dolgot veszített el. Meg akarta büntetni Troilanga Szvámít, de mindenki tiltakozott.
– Jaj, ne, ő szent, nem tehetsz ilyet! Borzasztó dolog lenne, ha a kezeddel illetnéd.
– Ha ti nem vagytok hajlandók megbüntetni– szólt a király –, akkor majd ha partot érünk, szerzek másokat, akik örömmel engedelmeskednek nekem, és megbüntetik ezt az embert.
Amikor már majdnem elérték a partot, Troilanga Szvámí, aki a csónakban ült, bedugta a kezét a vízbe. Egyszer csak két fényes kard jelent meg a kezében. Teljesen egyformák voltak, és mind a kettő pont olyan volt, mint az, amit a Gangeszba dobott. A mester így szólt a királyhoz: – Király, most válaszd ki, melyik a tiéd!
A király nem tudta, melyik is az övé.
– Ó, te bolond – szólt Troilanga Szvámí –, nem tudod, melyik a tiéd? Nem ismered meg a saját tulajdonod? – Azután eldobta azt, amelyik nem a királyé volt, és így szólt: – Ezen a világon semmi nem marad velünk. Amikor meghalunk, mindenünk, amink csak van, itt marad. Azt mondom a benned lakozó Valónak: „Ne élj az élvezetek világában! Maradj a törekvés világában! Maradj a Fény, a Béke és az Üdvösség világában! Igaz, király vagy, de bolond is vagy. Légy bölcs! Csak akkor lelsz valódi boldogságra az életben. Légy spirituálisan bölcs!”

Magyarázat:
Amíg nem válunk spirituálisan bölccsé, nem tudjuk, mi a valódi tulajdonunk. A valódi tulajdonunk, az örök tulajdonunk, az egyetlen tulajdonunk Isten iránt érzett szeretetünk. Nem lehet semmi más, sem itt a földön, sem ott a mennyben, amit a sajátunknak mondhatnánk. Csak Isten iránti szeretetünk – Isten iránti állandó, lélekteli és odaadó szeretetünk – lehet a mi örök tulajdonunk. Ez a tulajdonunk csak akkor lesz mindig biztonságban, és mi magunk is csak akkor leszünk biztonságban, ha ezt a tulajdont a magunkénak valljuk.
Ha már tudjuk, hogy bőséges, korlátlan, végtelen mennyiségben rendelkezünk Isten iránti szeretettel, akkor Isten tulajdona, ami az Ő teljes teremtése, azonnal a mi tulajdonunkká is válik. Isten iránti szeretetünkkel jogot formálunk Istenre, és abban a pillanatban, ahogy szeretetünket Istennek adjuk, Isten teremtése azonnal a miénk is lesz. Teljes teremtése a Látomásából ered, Ő és a Látomása pedig elválaszthatatlanok egymástól. Ha szeretetünkkel jogot formálunk Istenre, Isten Gondoskodása és Isten teremtése azonnal sajátjának tart minket, mivel az egyetlen tulajdonos Isten, és senki más.
Itt a földön megpróbálunk jogot formálni mindenre, amit csak látunk. De nem tudunk a sajátunknak tartani másokat, és ők sem tudnak minket a sajátjuknak érezni, mert látjuk, hogy valami hiányzik belőlük, és ők látják, hogy ugyanaz belőlünk is hiányzik. És ami hiányzik, az az Isten iránti szeretet. Ez a mag, a lehetőség, amely végül a kétségtelenül bekövetkezővé, a gyümölccsé válik.